Tevékenységünk

Az e-BOne Tanácsadó Kft-t kimondottan az SAP Business One válalatirányítási rendszer értékesítésére és bevezetésége alapítottuk 2004-be. Célunk az volt, hogy az alapítók és tanácsadók sok éves vállalatirányítási rendszerek területén szerzett tapasztalatát felhasználva gazdasági, ügyviteli megoldásokat adjunk kis- és középvállalkozások számára. Tevékenységünk során több mint 150 vállalkozás vállalatirányítási rendszerét alakítottuk ki és üzemeltettük. Magyarországon elsőként lettünk az SAP Gold Partnere és több éven keresztül a legeredményes SAP Partner-ként szolgáltuk ki ügyfeleinket.

2014-től cégünk tevékenységét átalakítottuk, az eddigi licence értékesítés, bevezetés helyett a szakértői, ügyfél oldali támogatási, projektvezetési, valamint komplex rendszer tervezési tevékenységek a meghatározók. Közel 200 kis- és középvállalkozásnál szerzett tapasztalatainkkal segítjük a vállalatirányítási rendszer bevezetését tervező vállalkozásokat, illetve a bevezetési projektek sikeres végrehajtását. A vállalkozások saját tevékenységi területükön nagy tapasztalattal rendelkeznek, viszont egy vállaltirányítási rendszer alkalmazhatóságával bevezetésével kapcsolatban kevéssel – ami ráadásul nem biztos, hogy pozitív. Mi ezt a hiányzó szakértelmet biztosítjuk – mint ügyfél oldali projektvezetés -, hogy a vállalatirányítási rendszerük bevezetése sikeres legyen.

Napjainkban az információs technnológiai fejlődés olyan új lehetőségeket biztosít, amelyből a kis- és középvállalkozások sem maradhatnak ki. A digitális átalakulás, az Ipar 4.0 koncepció a korszerű analitikai, adatelemzési lehetőségek, az internet alapú megoldások valódi versenyelőnyt biztosíthatnak a vállalkozások számára. A lehetőségek tárháza rendkívül széles, amely naprakész ismerete nem várható el minden vállalkozástól. Ebben nyújtunk a vállalkozásoknak segítséget, hogy közösen elemezzük a lehetőségeket, találjunk ki új üzleti modelleket, és valósítsuk azt meg sikeresen.

Keressenek bizalommal.

Tóth Béla
ügyvezető

 

    Üzenet küldése:

    Név (kötelező)

    E-mail cím (kötelező)

    Telefonszám

    Tárgy

    Üzenet

    Direkt Marketing nyilatkozat:

    Hozzájárulok direkt marketing célú megkereséshez

    Adatkezelési tájékoztató nyilatkozat:

    Az Adatkezelési tájékoztatót megismertem

    captcha

    Kérjük írja be a fent látható kódot: